Részletek

Módosítás: 2013. április 15.

NAGYBÖJT 3. VASÁRNAPJA

A mai evangéliummal Jézus egy fontos dologra szeretne tanítani minket: nincs közvetlen kapcsolat a bűn és a rossz között, abban az értelemben, hogy ha én pl. valamit elszenvedek (egy balesetet, egy betegséget, vagy bármi fájdalmas dolgot), akkor nem feltétlenül azért történt meg, mert valami különleges bűnt követtem el. Vannak rossz dolgok a világban, vannak betegségek, vannak elemi csapások, de ezek azért vannak, mert olyan világban élünk, ami még tökéletlen, két szempontból. Egyrészt a természet: általában jól működik, de néha nagyon katasztrofális módon robban ki (tszunámi, földrengés, vulkánkitörés, árvíz…); másrészt pedig az is, amit az ember épít, alakít szintén tökéletlen, mert az ember sem tökéletes! Megvan benne az eredeti bűn, ami olyan, mint egy seb, amely gátolja a tökéletességet. És ha általában jól is tud építeni, alakítani bármit, mégis a tökéletlensége miatt néha hibázik és baleseteket okoz. 
Tehát addig, amíg ebben a világban élünk, ezzel kell számolnunk, és nem szabad háborognunk emiatt. Ezek a bajok csak néhány embert érintenek, de ahogyan az evangéliumban hallottuk Jézus arra hívja fel a figyelmünket, hogy mindenki így fog járni, ha nem tartja meg bűnbánatot és nem követi őt.
Más szavakkal van a fájdalom, van a szenvedés, van a halál, ami több dologból származhat, de Jézus arra ösztönöz bennünket, hogy ne ijedjünk meg ezektől, hanem ellenkezőleg, forduljuk őhozzá, kérjük az ő segítségét, mert Isten gondoskodik rólunk. Hallottuk ugyanis az olvasmányban, hogy Isten hallotta a nép kiáltását, látta a fájdalmát és megkönyörült rajta. Ezért jelent meg Mózesnek egy égő csipkebokorban, és elküldte őt, hogy megszabadítsa a népet az egyiptomiak sanyargatásából.
Most nincs egy Mózes, aki meg tudna szabadítani minket a fájdalmaktól vagy a szenvedésektől, akár lelki, akár testi értelemben. De van egy még mélyebb mód, amellyel megélhetjük ezeket a nehézségeket: úgy, ahogyan Jézus tette, vagyis felajánljuk azt a bizonyos szenvedésünket a magunk és a többi ember megtéréséért!
Amikor korházban voltam egy hónapja, és másfél napig vártam, hogy szabad legyen a műtő (folyamatosan sürgős esetek jöttek), akkor nem örültem a több darabokra tört nagyon fájdalmas bokámnak, de legalább fel tudtam ajánlani azt a szenvedést értetek, a barátaimért, bizonyos emberek megtéréséért.

Máskülönben hogyan lehet élni ebben a tökéletlen világban? Úgy, hogy folyamatosan félünk, mert valami rossz történhet velünk? Pont ezért kell tartanunk bűnbánatot, mert akkor nem a félelemben élünk, hanem Istenbe helyezzük bizalmunkat.
Másrészt pedig: tegyük a jót! Az evangélium második szakaszában, Jézus két szerepet is megmutatott: mind a fügefa gazdájáét, mind a vincellérét. Mert ha egyrészt Jézus azt szeretné, hogy gyümölcsöt hozzunk, másrészt pedig, ha még nem hoztunk gyümölcsöt, türelemmel várja még egy darabig, hogy megtérjünk és gyümölcsözővé váljon az életünk. 
Ebben rejlik a nagy lehetőség, amellyel valóban nyugodtan lehet élni. Azért nem félünk attól, hogy valami rossz történjen velünk, mert amikor a jót tesszük, akkor nem furdal a lelkiismeretünk, és így nem félünk semmi bajtól, mert Isten velünk van!
De a legelső jó, amit tehetünk az, hogy Jézushoz megyünk, hogy belőle táplálkozunk, mert csak tőle kaphatjuk azt az erőt és bölcsességet, amellyel el tudjuk viselni a nehézségeket, el tudjuk kerülni a rosszat, és a valódi jót keressük minden ember számára.
Amikor kórházban voltam pl. a legnagyobb dolog, amelynek örültem, az volt, hogy beszélve az egyik ápolónővel, mivel megkérdezte, hogy mit csinálok Budapesten (mert látta a magyarokat, akik jöttek meglátogatni engem), akkor elmeséltem neki, hogy mivel foglalkozom. Erre ő azt kérdezte meg, hogy ismerem-e a kórházlelkészt? Azt mondtam, hogy nem! Erre megkérdezte tovább, hogy meg szeretném-e ismerni. Azt mondtam, hogy szívesen. Így egy kis idő múlva hozzám jött egy nagyon aranyos idős bácsi, a kórházlelkész. Meggyóntatott és megáldoztatott engem. Attól kezdve a korházi tartózkodás sokkal könnyebb lett: Jézus velem volt! A fájdalmaimat is jobban el tudtam viselni.
Majdnem a nagyböjt közepén vagyunk, és a mai olvasmányokkal Jézus arra buzdít minket, hogy tartsunk bűnbánatot! Kérjük, hogy az ő erejével egyre jobban felkapaszkodhassunk őhozzá, mert vele együtt akár a fájdalom és a szenvedés is missziós eszközökké válhatnak. Így nem lesz olyan helyzet az életünkben, amiben ne tudnánk keresztény módon élni, a magunk és mindenki javára.

Részletek

Módosítás: 2013. április 15.

NAGYBÖJT 2. VASÁRNAPJA

Jézus színében elváltozik a hegyen és kinyilatkoztatja a három apostolnak, Péternek, Jánosnak és Jakabnak, akik vele mentek, hogy mi fog történni vele, vagyis azt, hogy kínhalált fog majd elszenvedni Jeruzsálemben. Jézus ezzel előkészíti az apostolokat, előre megmondja nekik, hogy hogyan fogja megváltani az embert. Ezt azért tette, hogy ne kudarcként éljék meg a kereszthalálát, ami később be fog következni, hanem úgy fogadják el, mint Jézus szeretetének a legnagyobb jelét!
Ez a három apostol a születendő egyháznak majd az oszlopa lesz, ezért őket erősítette meg Jézus a színeváltoztatásával és az Atya szózatával is, ami Jézus istenségét hangsúlyozta.
De ugyanakkor Jézus minket is szeretne előkészíteni a húsvét nagy eseményére. Mi is az apostoli hitben élünk, ami nem mást jelent – főleg, amikor elimádkozzuk a hiszekegyet –, mint hogy mi is azt éljük meg, amit az apostolok megéltek, talán kicsit más formában, de lényegében ugyanazt! Az apostolok Jézus színeváltozása alatt jelen voltak a hegyen. Mi nem tudjuk átélni azt a jelenetet, de mi az, amit ők megtanultak, megéltek abban a helyzetben, amit mi is meg tudunk most élni? Vagy más fogalmazással, mit tanít nekünk a színeváltozás, amit az evangéliumban hallottunk? 
A színeváltozás az örök életnek az egyik előképe, egy ízelítője. Mert ott az mutatkozott meg, hogy azok, akik már nagyon régóta meghaltak (Mózes és Illés), még él és beszél Jézussal. Tehát az apostolok hitét azzal erősítette meg Jézus, hogy megmutatta nekik, hogy van örök élet, hogy létezik egy égi közösség, ami a szentek közössége. Amikor a hiszekegyet imádkozzuk, mi is megismételjük, hogy várjuk a holtak feltámadását és az eljövendő örök életet. 
De jobban kellene tudatosítanunk ezt, vagyis nagyobb tudatossággal és meggyőződéssel kellene mondanunk ezeket a szavakat, és nem csak ledarálni az imát.
Szóval szilárdítani kell a hitünket. Mert amikor Isten felhívta Ábrahámot, hogy menjen el, és hogy tegye azt, amit majd parancsolni fog neki, és cserébe ígért neki számtalan utódot, Ábrahám – hallottuk az olvasmányban – hitt az Úrnak, Isten pedig beszámította ezt az ő megigazulására”. Ezért fontos hinni Jézus szavaiban! Mit mondott Jézus? Annak idején a számtalan utód nagyon fontos dolognak minősült, és ezzel az ígérettel kötötte meg a szövetséget Ábrahám Istennel. Jézus viszont azt ígérte meg nekünk, hogy aki követi őt, annak örök élete lesz! 
Beszélve a fiatalokkal az elmúlt héten azt mondták, hogy sok minden féle baromságokat mondanak a pápa lemondása kapcsán és főleg azt, hogy a világ vége lesz (úgy látszik, hogy nem volt elég a decemberi csalódás, az emberek továbbra sem használják az agyukat!!!). És az a kérdés vetődött fel, hogy ha most valóban lenne a világ vége, akkor mit tennénk? Több reakció volt, több választ mondtak, amelyektől az derült ki, hogy valószínűleg készületlenek lennénk még.
Ezért fontos hinni az örök életet! Azért, mert így másképpen élnénk meg a jelen időt. Nem úgy, hogy tétlenül várjuk a világ végét, hanem nem ragaszkodunk annyira e világ dolgaihoz, mintha csak az létezne, ami most a kezünkben van.
A nagyböjti böjtöléssel Jézus arra is szeretne felhívni a figyelmünket, hogy próbáljunk meg egy kicsit lemondani a szokásos dolgainkról (nem feltétlenül csak arról van szó, hogy nem eszünk húst 40 napig) azért, hogy erősítsük a Jézusba és az örök életbe vetett hitünket! Ne legyen a tele hasunk, vagy a tele pénztárcánk a biztonságunk kapaszkodója, hanem maga Jézus, aki azon kívül, ami a hasunkban vagy a zsebünkben van, az örök élettel tud megajándékozni minket!
Szent Pál is a szentleckében azzal szidja le a filippieket, hogy „Isten a hasuk, azzal dicsekszenek, ami gyalázatukra válik, és az eszüket földi dolgokon járatják”. 
És így folytatja: „a mi hazánk azonban a mennyben van”, amit más szavakkal úgy is mondhatott volna, hogy az örök élet vár minket, ezért ne pazaroljátok az időtököt olyan dolgokra, amik nem segítenek elérni ezt az örök életet. Ne elégedjetek meg egy finom és bőséges evéssel, mert valami más vár rátok, valami végtelenül nagyobb és jobb!
Kérjük tehát, hogy a mai vasárnap egy kicsit mélyebben tanuljunk meg ráhagyatkozni Jézusra, aki nem csak megígérte, hanem a színeváltozással megmutatta is, hogy az örök élet vár minket. Kérjük, hogy mindent használjunk, ami ebben a világban van, de azzal a céllal, hogy a Mennyországba jussunk.

Részletek

Módosítás: 2013. április 15.

NAGBÖJT 1. VASÁRNAPJA

Múlt szerdán, hamvazószerdán, elkezdődött a nagyböjt! Ez egy különleges és fontos időszak, ami alatt felkészülünk a húsvétra, az egyház legnagyobb ünnepére. Ahogyan hallottuk az evangéliumban, Jézus is, mielőtt elkezdte a misszióját, negyven napon át a pusztában maradt felkészülni rá, hiszen az ő missziója sem volt gyerekjáték, hanem ellenkezőleg az ő megtestesülésének a célja, tehát nagyon is fontos! Miért fontos felkészülni valamire, főleg ha ez a valami nem másodlagos dolog? Azért, mert ha elrontunk valamit a készületlenségünk miatt, akkor nagy veszteséget szenvedünk. Például aki síelni szeretne menni, nagyon fontos, hogy készüljön fel rá, hogy legalább egy kicsit edzésben legyen, különben úgy jár, mint én! A síelés nem nagyon fontos dolog, mégis mennyire igényli a készülést. Sokszor megússzuk anélkül, hogy bajunk legyen, de azért okos dolog fizikailag előre felkészülni rá. De ha a síelésre, egy sportra, egy szórakoztató tevékenységre, annyira fontos felkészülni, mennyire inkább sarkalatos dolog a húsvétra való készülés! Húsvétkor ugyanis a hitünknek a legnagyobb misztériuma bontakozik ki, és nem mindegy, hogy ezt hogyan éljük meg! Mert a kockázat talán nem nagyon nagy, a testünk szempontjából (ha nem vagyunk készen, akkor sem törnek el a csontjaink), a lelkünk viszont nagyon nagy veszteséget szenvedhet. Mi a legnagyobb baja ennek a veszteségnek? Az, hogy csak múlnak a napok, a hetek, a hónapok, eljön a húsvét, eszünk, iszunk, és hopp, már tavasz van és már a nyaralásra gondolunk, elmúlik egy év és újra ott találjuk magunkat a mókuskerékben. Aztán talán megállunk egy pillanatra gondolkodni, hogy milyen volt az elmúlt év, és az a kérdés merül fel bennünk: mi is történt tavaly? Szóval nem éljük meg ezeket a fontos ünnepeket, és ennek az lesz a következménye, hogy a lelkünk lassan eltávolodik Jézustól. Az a baj, hogy ezt a vesztességet nem vesszük észre, csak későn, sokszor túl későn! Amikor az emberek eljönnek hozzám mindenféle bajjal, panasszal, elcsigázott lélekkel vagy eltört élettel, ha egy kicsit mélyebbre ások az életükben, akkor az derül ki, hogy az illető már régóta nem követte Jézust, vagy csak felszínesen, formálisan, meggondolatlanul, meggyőződés nélkül. 
Ezért léteznek ezek az időszakok, (a nagyböjt, vagy az advent) hogy felelevenítsük a Jézussal való kapcsolatunkat, növeljük a róla való tudásunkat, hogy gyakoroljuk az iránta való szeretetünket, és így a főünnep nem a sablonos nagy evés-ivás lesz, hanem egy olyan esemény, amitől megváltozik az életünk.
Sok módon lehet megélni – és így felhasználni – a nagyböjtöt.
Az olvasmányban hallottuk, hogy Mózes arra tanította a népet, hogy ne felejtse el a nagy dolgokat, amit Isten végbevitt a zsidó néppel, azt, hogy miként szabadította fel Egyiptom szolgaságából. Tehát az első felkészülés az emlékezés: mit csinált Jézus kétezer évvel ezelőtt? Újra kell felfedeznünk a történetünket (mert ez a mi történetünk, a mi gyökerünk). Fontos tudatában lenni annak, hogy hogyan váltott meg minket Jézus, milyen áron lettünk üdvözítve!
Aztán Szent Pál még egy fontos dolgot fűz hozzá: „közel van hozzád a tanítás, ajkadon és szívedben, tudniillik a hit tanítása, amelyet hirdetünk. Ha tehát száddal vallod, hogy Jézus az Úr, és szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, üdvözülsz”. Vagyis főként a hit évében arra szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy Szent Pál azt tanítja: az üdvözülésre a hit kell! Hinni, hogy Jézus az Isten fia és, hogy legyőzte a halált. Ez szintén a készülődéshez tartozik. Nem úgy, hogy edzenem kell a Jézusban való hitre (mintha önmeggyőzésről lenne szó), hanem úgy, hogy megtapasztaljam, mennyre igaz a számomra ez a tény! Negyven napunk van (most már kevesebb) ahhoz, hogy követve Jézus ill. az egyház javaslatait, megtapasztaljuk, hogy Jézus valóban a megváltónk, hogy vele együtt élve, őt keresve a mindennapi dolgainkban, őt és az embereket szeretve, az életünk jobbá válik!
Már mindenki kívülről tudja, hogy mit javasol az egyház erre az időszakra, de repetita juvant, vagyis az ismétlés segít jobban megérteni. Jézus a negyven napos tartózkodás alatt a pusztában, megmutatta, mik ezek az egyházi javaslatok. 
Először az ima: Jézus nem lopta a napot, hanem egyfolytában imádkozott a pusztában, vagyis egy mély és tartós kapcsolatot tartott az Atyjával. Továbbá Jézus böjtölt. Mózes is negyven napig böjtölt, amikor Isten a 10 parancsolatot adott neki. A böjt egy fontos eszköz ahhoz, hogy ne felejtsük el, mennyire mindenünk van és, hogy ezek a dolgok nagy kegyelem, nem mindenkinek jutnak! De csak akkor jó a böjtölés, amikor cum grano salis, okos módon végezzük.
Végül a szeretet cselekedetei. Az evangéliumban főleg abból látszanak, hogy Jézus nem hagyja, hogy a sátán rossz útra vezesse őt! A szeretet első cselekedetét magunk iránt kell gyakorolnunk! Mert csak akkor tudjuk tenni a jót, ha elkerüljük a rossz cselekedeteket, ha nem hagyjuk, hogy az árokba vigyen minket a kísértő.
Tehát kérjük a nagyböjt kezdetén, hogy minden nap jó alkalom legyen gyakorolni ezeket a javaslatokat, megerősíteni a Jézussal való kapcsolatunkat és így szépen készülni a húsvétra.

Részletek

Módosítás: 2013. április 15.

ÉVKÖZI 3. VASÁRNAP

Múlt vasárnap az idő fontosságát szemléltük, és láttuk, hogy melyik csodával kezdte el Jézus a nyilvános tevékenységét. Ma nem egy csodával, hanem csak szavakkal mondja ki Jézus, hogy ő a várva várt Messiás, és nem csak egy kis csoport, a násznép előtt, hanem nyilvánosan, mindenki előtt, hiszen a zsinagógában tesz tanúságot arról, hogy ő a felkent, az elküldött, aki örömhírt visz a szegényeknek, szabadulást a foglyoknak, látást a vakoknak és szabadságot az elnyomottaknak. Szóval, hogy ő az emberek Megváltója.
Nagyon fontos és érdekes ez az evangéliumi szakasz: úgy tűnik, hogy Jézus csak a szegényekért, a foglyokért, a vakokért vagy az elnyomottakért jött el. És értünk nem jött?!
De! Főleg értünk jött el, mert mi vagyunk a szegények, a foglyok, a vakok és az elnyomottak! Mert amikor a bűnökben gyötrődünk, akkor nem mondhatjuk, hogy szabadok vagyunk, hanem inkább foglyok. Amikor nem tudjuk kellőképpen szeretni Istent és az embereket, akkor nem mondhatjuk, hogy gazdagok vagyunk, mert lehetünk milliomosok is pénzileg, mégis a szeretetben szegények vagyunk! Vagy amikor nem vesszük észre, hogy sokszor cinkosak vagyunk a világ hazugságaival, akkor nem mondhatjuk, hogy jól látjuk a dolgokat, hanem inkább vakok vagyunk. Végül, amikor nem tudjuk kikapcsolni a telefont, abbahagyni a számítógépezést, és nem csinálni azt, amit mindenki majdnem kényszerből csinál, akkor inkább elnyomottak vagyunk, és nem tudunk megbirkózni ebben a társadalomban a mi igazi érdekeinkért! Jézus azért jött el, hogy valóban segítsen nekünk, és ezt a segítséget több módon juttatja el hozzánk.
Jézus első eljövetele lehetővé tette, hogy megszülessen az Egyház, ami a legfontosabb és legelső hely, ahol Jézus segít azoknak, akik hozzá fordulnak. Az egyház, ahogyan hallottuk a szentleckében, olyan, mint egy test, amelynek sok tagja van, és amelynek a feje maga Jézus. Ebben a testben, az Egyházban, sok ember van: okosak és ostobák, gazdagok és szegények, szépek és csúnyák… de a lényege ennek a testnek az, hogy egységben él! Ezt hozta Jézus a világba: egy olyan egységet, ami elképzelhetetlen lenne nélküle!
Az olvasmány is erről szólt, mert így kezdődött: „Azokban a napokban, amikor a zsidók visszatértek a babiloni fogságból, az egész nép egy emberként összegyűlt a Víz-kapu előtti téren”. Vagyis az egész nép olyan volt, mintha csak egy ember volna, annyira együtt voltak a zsidók. Isten jelenléte tette azzá a népet. 

Ez a kereszténység kiindulópontja és alapja. Jézus azért vitte véghez az ő küldetését az emberek között, mert ezt az egységet akarta kialakítani, de ez nem azt jelenti, hogy akkor nincs különbség az emberek között, hogy mindenki (minden keresztény) ugyanúgy gondolkodik, cselekszik és él. Ellenkezőleg, bizonyos dolgokban nagyon nagy az eltérés a keresztények nézetei között is, mert emberek vagyunk, nem gépek. Mégis, Jézus arra hív meg minket, hogy elismerjük ezt az egységet, amit ő hozott a világba, és amelybe minket is belevont, amikor megkeresztelkedtünk. Ez az egység nem egy szabályrendszer, hanem maga Jézus! Őáltala, Ővele és Őbenne vagyunk egyek! Erre emlékeztessen minket, valahányszor fölemelem a kehelytányért, a kelyhet az eucharisztikus ima végén és elmondom ezeket a szavakat! Ez az egység, ahogyan minden keresztény dologgal van, nem gépies: fel kell ismernünk és el kell fogadnunk!
Például amikor megyek síelni, akkor a kedvenceim a fekete pályák, és azokkal szoktam kezdeni, mint jó bemelegítő. Sokszor vitatkoztam a többi síelő barátaimmal, hogy inkább egy lankásabb pályával kell kezdeni, és csak később száguldozni a fekete pályán. Eltérő szempontok, nekem így jó, neked úgy! De az a fontos, hogy ezek a különbségek ne tereljék el a figyelmünket a lényegről, hogy együtt mentünk síelni azért, hogy azon keresztül is mélyebben ismerjük Jézust.
Vagy egy másik példával: a házasok közül sokszor eltérnek a vélemények valamiben és vita kerekedik belőle: ha nincs egy szilárd szikla, amin meg lehet állni ingadozás nélkül, akkor a felek saját véleményei egyre jobban eltávolítják a két embert és egy idő után olyan távolra kerülnek egymástól, hogy nem találnak rá a visszaútra és elválnak. Ezért az Egyház kötelezővé tette a jegyesoktatást. Így azoknak, akik az Egyházban házasodnak, legalább egy kicsit világosabb lesz, hogy min alapszik a házasság, ill. a család, és eszerint hogyan lehet visszanyerni azt az egységet, amit a viták vagy a veszekedések miatt elveszítenek. Ez az egyetlen út: újra Jézushoz fordulni és kérni tőle ezt az egységet, felismerve, hogy ő meghalt értünk, meghalt azért, hogy építse ezt az egységet. Nekünk is néha meg kell tehát halnunk, fel kell adnunk a véleményünknek ahhoz, hogy megéljük ezt az egységet. Én is pl. lemondtam a fekete pályáról (de csak az elején!), hogy együtt maradjak a többiekkel, és így sokkal jobb volt.
Kérjük, hogy felismerve azokat az adományokat, amiket egyenként kaptunk Istentől, amelyek miatt különbözők vagyunk egymástól, mégis mindig keressük és ismerjük el, hogy Jézus az egyetlen nagy ajándék, aki a véleményeinken keresztül is, eggyé forraszt minket.

Részletek

Módosítás: 2013. április 15.

ÉVKÖZI 2. VASÁRNAP

Múlt vasárnap fejeződött be a karácsonyi idő, és most már az évközi időben vagyunk. Ez egy olyan időszak, ami alatt átvonulunk karácsonytól a nagyböjtig, tehát egy általános időszak két fontosabb (a karácsonyi és a nagyböjti) időszak között. Ezalatt is van alkalmunk elmélyíteni a hitünket, mélyebben megélni mindent, és így még buzgóbban kezdeni majd a nagyböjtöt (ami ráadásul idén nagyon korán kezdődik: február 13-án).
Az evangélium ma többek között pont az időről szól. Amikor Szűz Mária azt kéri Jézustól, hogy abban a kellemetlen helyzetben (elfogyott a bor a lagzin), valamit csináljon, Jézus erre azt válaszolja: „Mit akarsz tőlem, asszony? Még nem jött el az én órám”. Még nem jött el az én órám. Sok teológus megpróbálta kifejteni ezt az állítást, de szerintem ennek a magyarázata egyszerűen az, hogy Jézus nem gondolta volna, vagy nem akarta volna egy olyan lényegtelen dologgal kezdeni a csodáit, mint az elfogyott borral. De egyrészt felismerte, hogy örömet szerez ezzel mindenekelőtt az anyjának, Szűz Máriának, minden vendégnek és főleg a vőlegénynek; másrészt pedig – még fontosabb – biztos arra gondolt, hogy végül is bármilyen eszköz jó az ember megtérésére, és elfogadta az anyja kérését. 
Tehát a csoda mozgatórúgója a rossz helyzet elkerülése volt, de az igazi célját elérte. Mert lényegében Jézus nem azért vitte véghez azt a csodát, hogy az emberek ne bántsák a szegény vőlegényt amiatt, hogy a bor korábban fogyott el a kelleténél, hanem azért, hogy az emberek megtérjenek, és higgyenek benne: erre bármi jó eszköz alkalmas, pláne egy csoda. Es tényleg ez történt, hiszen így fejeződik be az evangéliumi szakasz: „Kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek benne”.
Így van ez a mi időnkkel is: bármilyen időszak használható ahhoz, hogy mi magunk és a körülöttünk lévő emberek megtérjenek, növekedjen a Jézusba vetett hitünk. Tehát a legfontosabb az idő kapcsán az, hogy jól használjuk föl. Ez bármikor érvényes: amikor dolgozunk, akkor végeznünk kell a munkánkat, de úgy, ahogyan egy szent ember végezné: szépen, becsületesen, kihasználva a saját képességeinket (amelyeket a szentleckében hallottunk felsorolva). Amikor viszont nem dolgozunk, amikor szabad napunk van, amikor a családban vagyunk, vagy amikor este már elvégeztük minden kötelességünket, akkor az az idő erre még alkalmasabb! Mert az egy olyan idő, amikor a legjobban látszik, hogy mire vágyakozunk!

Az egy olyan idő, amiben a legjobban ki tudjuk fejezni magunkat: azt csináljuk, amit szeretnénk, amitől boldogabbak leszünk. Fontos tudatában lenni annak, hogy az idő ajándék. Ebből kifolyólag jól használni az időt azt jelenti, hogy azt csinálom, ami segít nekem elvégezni az életem feladatát. 
Én pap vagyok és a számomra jól használni az időmet azt jelenti, hogy pl. nem ülök a számítógép előtt csak azért, hogy játsszak! De ez nem csak rám igaz, hanem egy családapára is érvényes!
De ugyanakkor azt sem jelenti, hogy nem szabad szórakoznom, és reggeltől estig, hetente hét napon csak dolgoznom kell! Teljesen jogos, hogy időnként olyan tevékenységet kell végeznem, amellyel ki tudok kapcsolódni egy darabig és fel tudom tölteni az elemeimet. És ez szintén mindenkire érvényes! Például múlt héten egy kedves családnál voltam. Ott megáldottam a házukat, finomat ebédeltem, de aztán volt egy kis szabadidőm, és azzal töltöttem, hogy biliárdoztam a családtagokkal, és nagyon jól is éreztem magam, nagyon jó volt így „pazarolnom” az időt. Vagy máskor, amikor volt egy szabad napom fogtam magam és elmentem kirándulni a hegyekbe: a végén fizikailag nagyon fáradt voltam, de lelkileg felfrissült, kész voltam prédikációt, hittanórákat vagy bármi mást készíteni és szóval erővel folytatni a papi feladatomat! 
Igen, ez is fontos: nem csak a normális időnket kell használnunk úgy, hogy elvégezzük az életünk feladatát, hanem a szabad időnknek is erre a célra kell szolgálnia. Tehát ha a szabad időm alatt ácsorgok egy kocsmában, ez nem segít jobban élni az életem feladatát, ez egy nem jól használt idő (úgy, mint játszani számítógéppel vagy tévézni).
Utolsó dolog: ebben az evangéliumban látszik, hogy Szűz Mária mennyire tud hatni Jézus szívére, tehát mennyire nagy szószólónk van a Paradicsomban, akinek a segítségét mindig kérhetjük. Mert az életünkben is az örömnek, a rendnek, a jóságnak a bora olykor elfogy és csak az unalom, a fájdalom, a keserűség vize marad. Ilyen helyzetben nekünk is kérnünk kell Jézustól, Szűz Mária közbenjárásával, hogy ő változtassa finom borrá az elsilányult életünket.
Kérjük tehát, hogy ebben az időszakban, ami mostantól nagyböjtig tart – egy szűk hónapon keresztül – úgy használjuk fel az időnket, hogy valóban fejlődjünk a hitünkben, kihasználva a képességeinket és kérve a Szűz Anya közbenjárását ott, ahol a mi erőnk nem elégséges.