Részletek

Módosítás: 2013. április 15.

URUNK MEGKERESZTELKEDÉSE

Keresztelő Szent János keresztsége engesztelő és előkészítő keresztség volt, vagyis az volt a célja, hogy az emberek kiengesztelődjenek Istennel és készüljenek befogadni a Messiást. Ezért sok bűnös ember állt sorban, hogy megkeresztelje őket Szent János a Jordán vízével.
Jézus is sorban áll, és megkeresztelkedik Jánosnál, mintha egy volna a többiek közül, akinek szintén szüksége lenne a kiengesztelődésre Istennel. De Jézus egyrészt maga Isten volt, másrészt pedig semmi bűnt nem követett el, amely miatt ki kellett volna engesztelnie az Urat. Akkor miért a keresztséggel kezdi el Jézus nyilvános életét, az ő misszióját? Azért, mert bár neki nem volt szükséges megkeresztelkednie, mégis annyira egyenlő akart lenni az emberrel, hogy ezt is elfogadta, mint annak a jelét, hogy ő, a bűn kivételével, mindenben részt vesz az ember állapotában. Úgy, ahogyan nem volt köteles meghalnia a kereszten ahhoz, hogy megváltsa a világot, de elfogadta ezt is, mert így részt vett a legnagyobb emberi szenvedésben, hogy közel tudjon lenni minden szenvedő emberhez.
Egy másik oka Jézus megkeresztelkedésének az, hogy ki akarta domborítani ennek a cselekedetnek a fontosságát. Valóban fontos a keresztelés. Mi a keresztség alapján tartozunk az Egyházhoz, tartozzunk Krisztushoz, ennek alapján vagyunk testvérek.
A harmadik oka Jézus megkeresztelkedésének az, hogy így lehetővé tette, hogy nyilvánosan leszálljon rá a Szentlélek, mint annak a bizonyítéka, hogy ő valóban a várva várt Messiás!
Jézus nyomát követve, mi is valljuk a keresztség nagy fontosságát! Mi a legnagyobb értéke a keresztségnek a számunkra? Az, hogy a megkeresztelkedéssel, ahogyan mondtam, Jézushoz tartozunk, övéivé válunk. De mit jelent ez? Azt, hogy Jézus az ő Istenségét megosztja velünk. De nem úgy, hogy mi is Istenek leszünk a keresztség révén, hanem úgy, hogy ránk is leszáll a Szentlélek és attól kezdve bennünk is munkálkodik, és Jézushoz vezet, ha megengedjük.
Mostanában a keresztelés eléggé divat is lett – és hálaistennek, legalább divat maradt és nem feledkeztek el róla teljesen az emberek –, de újra kéne felfedezni ennek az óriási súlyát, értékét, fontosságát.
Ezért nem mindegy, hogy ki a keresztszülő, mert itt Magyarországon pl. (ezt sokszor megtapasztaltam már), a keresztszülő csak a szülők helyettese, vagyis ha bajba kerülnek a szülők, akkor a keresztszülő kötelezi magát, hogy nem hagyja cserben a gyereket (ezért a keresztszülő szigorúan a keresztelendő családhoz kell, hogy tartozzon!). De az, hogy figyeljen az megkeresztelt hitére, ez sajnos már ritkaság. Olaszországban kicsit más a helyzet… de sokszor az itteninél semmivel sem jobb! Ott a keresztszülő szerepe elég híres lett, főleg a keresztapa című film miatt, ahol a keresztapa egy nagyon hatalmas és védett ember, akitől bármi segítséget lehet kérni. Ahogyan már megértitek, a maffiózó keresztapáról beszélek. Egyébként a maffia nem rossz dolog… ahogyan egykor megszületett: eleinte egy fajta védelem volt a családok számára az erőszakos invázió ellen, amit az Olaszország egységének ürügyével vitt véghez a piemontei sereg Garibaldi vezetése alatt. De idővel a maffia elfásult és csak gaztetteket hajtott végre, mert nem a védelem maradt a fontos a számára, hanem a sok pénzt. Ez először a normális piac kézbentartásával működött, aztán minden féle rossz dolog kereskedelmével (fegyverek, kábítószerek, stb), és most már sokszor egybe van szövődve a politikával, amelytől sok kiváltságot kaphat.
Elnézést ezért a maffia-kitérőért! De egy dolgot viszont hangsúlyoznék a maffiában. Azt, hogy nagyon erős volt a családtagok közötti egység, ami a keresztapa körül alakult ki. Tehát visszatérve a keresztelésre, azért fontos, mert a keresztelés a keresztények egységének az alapja! Mi is meg vagyunk hívva egy mély egységet kialakítani közöttünk, vagy inkább felfedezni azt az egységet, ami Jézus körül alakul ki.
De hogyan kell megélnünk ezt az egységet? Miből fakad? És csak a keresztényekre vonatkozik?
Úgy kell értelmezni a helyzetünket, ahogyan az olvasmányban hallottuk. Izajás próféta azt mondta: „Íme, az én szolgám, akit támogatok, választottam, akiben kedvem telik”. A próféta igazából Jézusról szólt ezekkel a szavakkal, de minden keresztény elmondhatja ezt a Jézussal való kapcsolatában. Mindenki, aki itt van, a keresztség alapján egy kiválasztott ember, akit Jézus kedvel! És főleg azt szeretné Jézus, hogy a sok ember között, akiket kiválasztott, egy olyan nagy egység alakuljon ki, hogy ez az egység tanúságot tegyen minden ember előtt, és így vonzóvá váljon mindenki számára. Mert igaz, hogy mi vagyunk a kiválasztottak a keresztségünk alapján, de Jézus mindenkit szeretne üdvözíteni, és minket azért is választott ki, hogy segítsünk neki ebben a feladatban. A szentleckében is ezt fedezte fel Szent Péter, amikor azt mondta: „valóban el kell ismernem, hogy Isten nem személyválogató. Mindenki kedves előtte… aki féli őt és az igazságot cselekszi”. Vagyis fel kell fedeznünk, hogy mindenkivel összeköt minket ez az egység, ami erősebb bármilyen különbségnél, vitánál, veszekedésnél. Mert különbségek, viták vagy veszekedések az emberek között mindig lesznek, de ha tudatában vagyunk annak, hogy Jézus mindenkiért jött és az ő megkeresztelkedésével megmutatta, hogy mennyire fontos ez az egység, akkor mindig meg lehet találni a békéhez, a megoldáshoz vezető utat, ami valójában az igazsághoz vezető út.
Kérjük tehát ebben a szentmisében, hogy felfedezve a mi keresztségünk nagy értékét, keressük minden kereszténnyel és minden jóakaratú emberrel is azt az egységet, amit Jézus hozott e világba.

Részletek

Módosítás: 2013. április 15.

SZŰZ MÁRIA ISTEN ANYJA (ÚJÉV)

Mával (ill. holnappal) egy újév kezdődik! A következő 365 napra új lehetőségünk van tenni a jót! Azért fontos az évkezdés, mert újra fel tudjuk hangolni az életünket, hogy a célja felé haladjon.
Hogyan lehet felhangolni az életünket azzal, hogy a jó úton haladjon? Úgy, hogy van előttünk egy példa, akit nézve és követve újra jó sínekre kerülünk, ha kisiklottunk róla, vagy továbbfolytatjuk, ha rajta vagyunk. Az egyház, aki ezt jól tudja, a legnagyobb példát tárja elénk: Szűz Máriát, akinek a mai ünnepen főleg az Isten anyaságát domborítja ki.
Kicsit meg kell értenünk ezt a kifejezést, hogy el ne tévedjünk. Az, hogy Szűz Máriát Isten anyjának nevezzük, nem azt jelenti, hogy Mária egy Isten, aki egy másik Istent szült (mert elvileg csak egy Isten szülhet egy Istent). Azért Isten anyja, mert Jézust szülte meg, aki valóban Isten volt. Tehát amikor azt mondjuk, hogy Szűz Mária az Isten anyja egyszerűen azt fejezzük ki, hogy higgyük Jézus istenségét, nem azt, hogy Szűz Mária Isten volt.
Sőt ellenkezőleg az Egyház azért teszi elénk Szűz Máriát, mint példaképet az év elején, mert ő ízig-vérig ember volt, mint mi! Különben nem érdekelne engem. Persze ő bűnök nélkül élt, de ugyanúgy elkövethette volna azokat, szabad volt. Amikor pár hete azt mondtam az egyik prédikációmban, hogy lehetett egy másik asszony Szűz Mária előtt, aki nemet mondott Isten akaratára, erre valaki azt mondta nekem, hogy ez lehetetlen. Mi nem tudjuk, hogy megtörtént-e, de az a biztos, hogy csak akkor lehet példakép a számunkra Szűz Mária, ha ez lehetséges volt.  Mert ha neki nem lett volna lehetősége bűnöket elkövetni és akkor nemet mondani az Isten akaratára, akkor engem nem érdekel, mert nekem minden pillanatban megvan ez a lehetőségem (hogy rosszul használjam a szabadságomat), és olyan embert szeretnék követni, aki úgy, mint én, ezzel a lehetőséggel élt, és mégis teljesen rá tudott hagyatkozni az Isten akaratára.
Nem tudom, érthető-e. De egy kicsit gyerekes példával, ez olyan, mintha létezne egy szárnyas ember, aki tud repülni, és őt állítják elém, mint példát, hogy amikor valami bajba kerülök, akkor elrepüljek, mint ő… ez engem nem érdekel, mert nekem nincsenek szárnyaim és nem tudok elrepülni, ha bajba kerülök!
Tehát elsősorban az vigasztal engem, hogy Szűz Mária, aki bár Isten anyja, mégis egy húsvér és szabad akaratú ember volt, mint én! Ha ezzel tisztában vagyunk, akkor nézzük meg, hogy milyen példát mutat nekünk a mai napon Szűz Mária.
Sok dolgot lehetne mondani Szűz Máriáról, de ma csak egyet szeretnék hangsúlyozni.
Az evangéliumban azt láttuk, hogy Szűz Mária nem értett mindent, nem értette azt, ami vele történik, főleg a pásztorok viselkedését Jézussal szemben, mégis nem háborodott fel, nem ellenkezett azzal, ami történt vele, hanem engedelmeskedett és mindazt véghezvitte, amit az akkori törvény előírt, mint pl. a gyermek körülmetélését. Azt, amit nem értett, a szívébe véste és elgondolkodott rajtuk.
Ez egy fontos tanítás a számunkra: ha az én napjaimra gondolok pl., hogy hányszor történnek velem olyan dolgok, amiket nem értek, vagy azt nem értem meg, hogy miért velem történtek meg! De csak ha elfogadom, akkor tudom idővel megérteni őket és akkor tudom felfedezni azoknak a bizonyos eseményeknek a hasznát, még akkor is, amikor per pillanat nem esett jól, vagy nagyon zavart engem. Szóval Szűz Mária arra tanít minket, hogy elfogadjuk azt, ami velünk történik, mint az Isten akaratának a legnagyobb eszköze, és a menekülés helyett, próbáljuk meg megérteni, hogy miért van ez, hogyan tudjuk bizonyos nehéz körülmények között is tovább szolgálni Istent és szeretni az embereket. Már említettem azt a videót, amit láttam Placid atyjáról, aki a gulágon megélt évek alatt, pont ezt csinálta.
Igazából mást nem akarok mondani mára. De próbáljatok meg csak egyetlen napot elfogadni úgy, ahogy van. Hinni, hogy az, ami veletek történik, az az Isten akarata, és keressétek benne azt a jót, amiből tudtok fejlődni. Szóval, ha ezzel az igyekezettel elkezdjük az újévet, akkor ez tényleg egy olyan év lesz, ahol Szűz Mária közbenjárásával a jó sínen fogunk haladni. Ez a jó sín – erre akarok a leginkább kilukadni – nem egy gondok nélküli élet! Ahogyan máskor is mondtam ilyen helyzet, csak a temető lakói között van! Az élet azért van, hogy a mindennapi események kihívjanak minket, és buzdítsanak gyakorolni a hitünket, a türelmünket, az Istenre való ráhagyatkozásunkat, a valódi, ingyenes szeretet gyakorlását.
Ha Szűz Máriának ez lehetséges volt, az ő közbenjárásával és Jézus kegyelmével, nekünk is lehetséges. Ha így élünk, akkor ez az év, bármi is fog történni, jó év lesz, hasznos lesz a mi beteljesedésünkre és mindennek fogunk tudni örülni.
Kérjük, hogy Szűz Mária segítsen minket úgy használni a szabadságunkat és az értelmünket, ahogyan ő használta: így élve az Ároni áldással fogjuk befejezni mindennapjainkat, mert megtapasztaltuk, hogy az Úr ránk ragyogtatta az arcát, jóságos volt hozzánk és üdvösséget szerzett nekünk. 

Részletek

Módosítás: 2013. április 15.

SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA

Ma a család fontosságára emlékezünk. A család nem csak társadalmilag fontos, mert családok nélkül a társadalom tönkremegy, ahogyan mostanában ezt egyre jobban meg lehet tapasztalni, hanem azért is fontos, mert a család egy feladat, amit Istentől kapunk, vagy más szóval egy hivatás, és fontos megérteni ezt a tényt. Azért nem működnek a családok sokszor és már a fiatal házasok is azért válnak el, mert nincsenek tudatában ennek a fontos dolognak.
Ezt a tudatosságot viszont nagyon jól lehet látni a szentcsaládban, főleg az imént elhangzott evangéliumi történetben. Jézus, a húsvéti ünnep után, nem megy a szüleivel haza, hanem ott marad, és senkinek nem szól. Így a szülei, akik eleinte azt hitték, hogy valamelyik rokonuknál van a 12 éves gyermekük, észrevették, hogy már több mint egy napja sehol nem jelent meg és aggódva úgy döntöttek, hogy visszamennek Jeruzsálembe megkeresni őt. Visszaindultak és három nap múlva rátaláltak Jézusra egy templomban, miközben tanított a tudósoknak. Amikor megtalálták, nagyon szépen szólt hozzá Szűz Mária: „Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Lásd, atyád és én bánkódva kerestünk téged”; azért szép ez, mert megmutatja, hogy milyen volt Mária és József között a kapcsolat: nagyon szoros, nagyon mély egységet éltek, és ezt fejezi ki Mária, amikor szemrehányást tett Jézusnak: „atyád és én bánkódva kerestünk téged”. Minden családnak nagyon fontos ez a történet, mert a nehézségekben – és akinek családja van, jól tudja, hogy mennyi sok nehézség akad egy család életében – az, ami lehetővé teszi, hogy a család ne dőljön össze, ne essen kétségbe és ne bomoljon fel, éppen a szülők közötti egység. A szülők a családnak a felelősei és a legfontosabb eszköz, amellyel el tudják viselni, és le tudják győzni a nehézségeket, az az egységük.
Ezt az egységet az elején sokszor magától értetődően tartják a fiatal házasok, mert a szerelemből kiindulva úgy tűnik, hogy a két személy egyetlen embert alkot. Viszont idővel egyre jobban előkerülnek a személyes korlátok, bénaságok, hibák, rigolyák és igények, és ha a két ember nem keresi ezt az egységet, nem keresi, hogy mitől lehetnének valóban egyek, akkor előbb utóbb a háború bekövetkezik köztük, és ennek a következménye katasztrofális szokott lenni. Mert úgy tűnik, hogy a válás egy jó lépés a mély konfliktusok megoldására, ám ellenkezőleg, a család szempontjából egy katasztrófa, és ennek a legnagyobb baja, hogy akiket a legjobban megviselnek ez a válás, azok az ártatlan gyerekek. Ezért hangsúlyoztam az elején, hogy a család mindenekelőtt hívatás, mert csak ezzel a tudatossággal lehet visszatalálni ahhoz az egységhez, amit a saját korlátaink vagy elképzeléseink miatt elvesztettünk. A család olyan feladat, amit Istentől kaptunk, hogy először mi magunk boldogok legyünk, és aztán hogy felneveljük a gyerekeinket. Csak akkor találjuk meg a problémáink megoldásának útját, a konfliktusok békés rendezését, amikor ezzel a tudatossággal kezeljük a vitáinkat.
De a család mindig is volt, és régen inkább csak társadalmi szempontból volt fontos. Mitől lett most hivatás? Attól, hogy Krisztuséi lettünk és ő elvezet minket a jóra, egy különleges feladattal, ami a család fenntartásának feladata. Mikor lettünk Krisztuséi? Akkor, amikor megkereszteltek. A keresztelés valóban a szent és jó életnek az alapja, bármilyen formában bontakozzék is majd ki.
Ebben a feladatban két dologról el nem szabad feledkezni: az első, hogy mi is voltunk gyerekek, és ez mennyire jó volt, hogy a szüleink együtt neveltek fel minket, vagy fordítva, mennyire rossz volt az, amikor nem voltak együtt. Tehát fontos hogy mi, mint szülők, a gyerekek javára is, mindig keressük ezt az egységet, vagy legalábbis ne mutassuk nyilvánosan (a gyerekek előtt) a mi konfliktusainkat és értetetlenségeinket. A másik dolog, hogy a szüleink azok maradtak öregkorukban is, és nem szabad lenézni őket, mert rigolyások vagy most nem értik meg a mi szempontjainkat. Szeressük őket olyannak, amilyenek, akkor is, amikor náluk mi jobban látjuk valamilyen dolognak az igazságát, de ők ezt nem fogadják el. Nagyon fontos az olvasmányban lévő szöveg, ami arra buzdít, hogy szeressük az apát és az anyát, legyen gondunk róluk öregségükben, legyünk elnézők irántuk. Ezért fontos így élni, mert egyrészt előbb-utóbb mi is öregek leszünk, és mi is ezt szeretnénk a gyerekeinktől. Másrészt pedig egy még mélyebb indoka van a szülők iránti szeretetnek. Ezt a szentleckében hallottuk: „Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya: Isten gyermekei hívnak minket, és azok is vagyunk”, vagyis azért mindig kell tisztelni a szülőnket, mert a legnagyobb és legmélyebb értelemben, Isten a szülőnk. Ő az, aki mindennap életet ad nekünk és lehetővé teszi, hogy létezzünk.

Szóval a mai ünnepen, a család ünnepén, nagyon fontos újra felfedezni, hogy mennyire nagy kegyelem a család, mennyire komoly feladat a család, és mennyire nagy öröm születik belőle, valahányszor úgy éljük meg ezt, mint feladatot, mint hivatást.
Még egy utolsó dolgot szeretnék mondani, ami viszont sarkalatos fontosságú: nem létezik magányos egészséges család!!! A család csak akkor jó, amikor kapcsolatban van más családokkal és még jobban, amikor egy közösségbe jár, ahol más családok is vannak! Ezért valahányszor itt a barosson van valami családi közös program, akkor nagyon buzdítok minden családot, hogy vegyen benne részt, mert ez óriási alkalom arra, hogy egészségesen és nyitottan növekedjen.
Kérjük tehát, hogy ezen a szentmisén, hogy egyre sürgetőbben érezzük szükségét, hogy jó és nyitott családokat alkossunk más családokkal együtt, vagy ha még nincs családunk, akkor segíteni tudjunk ebben a feladatban a jelenlévő családokat. Így közösen alakíthatjuk az Isten nagy családját!

Részletek

Módosítás: 2013. április 15.

KARÁCSONY 2012

Sokat imádkoztunk (legalábbis remélem!) és virrasztottunk, és most kész van a szívünk befogadni a megszületett Jézust. Annyira megdöbbentő ez a történelmi esemény, ha belegondolunk, hogy Isten egy szegény és védtelen csecsemő lett egy jászolban. Meghökkentő ez, és mennyire jól fejezi ki Jézus irántunk való szeretetét, aki – szent Pál szavai szerint – „nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett fel, és hasonló lett az emberekhez”. És nem egyszerűen az emberhez, hanem a legszegényebb emberhez lett hasonló, akinek megpihenni sincs helye.
Biztos furcsa volt először a pásztoroknak, aztán a királyoknak és végül minden embernek, aki Jézussal találkozott, felfedezni, hogy ez az ember egy normális ember, mint mindenki más, sőt szegényebb is, mint a többiek, felfedezni, hogy ő nem egy akármilyen szegény ürge volt, hanem a megtestesült Isten. Furcsának tűnik, néha lehetetlennek… próbáljátok meg beleélni magatokat ebbe a karácsonyi jelenetbe: egy üvöltöző kisbabában (biztos ő is sírt) látni a világ megváltóját, a várva várt messiást! Ez nem könnyen elfogadható!
Ez valakinek elsöprő hír, valaki másnak őrültség, de ez az Isten módszere! Fizikailag jelentkezik, de mégsem erőlteti az ember megtérését, hanem mindig hagyja, hogy szabadon mellette, vagy ellene döntsön!
Karácsony ennek a hús-vér emberségnek az ünnepe: az „Ige testté lett” - hallottuk az evangéliumban! Caro cardo salutis mondta Tertulliano 1800 évvel ezelőtt: a test a megváltásunknak a sarkalatos alapja! Nem lehet üdvözülni test nélkül.
Sokszor ezek a szavak nagyon messze maradnak a mindennapi életünktől, és emiatt minden, ami velünk történik, megbotránkoztat minket, ahelyett, hogy eszköze lenne a megtérésünknek és a változásunknak, vagyis a megváltásunknak.
Biztos sok ember azok közül is, aki 2000 évvel ezelőtt élt, megbotránkozott, amikor hallotta, hogy az a csecsemő Isten; de pont ebben látszik az ember nyitottsága. Vagy készséges arra, hogy úgy fogadja el Istent, ahogyan Isten akarja, vagy pedig csak a saját kényelmes és korlátozott elképzelése mellett marad, de az már nem Isten.
Van egy olasz keresztény dal, amelynek a szövege ez: „ha la faccia che tu hai, il volto che tu hai e per me é terribile”, vagyis Jézus arca a tiéd, Jézus tekintete a tiéd, és ez nekem rettenetes!

Vagyis lehet úgy gondolni Jézusra, mint egy szimpatikus, helyes emberre, de ez egy álom, mert Jézus a te arcoddal jelenik meg nekem, ami lehet rokonszenves vagy barátságos, de néha pofátlan vagy éppenséggel ellenséges! És ezért nem lehet szeretni Jézust, a valódi Jézust (nem azt, ami a fejünkben van!), ha nem szeretjük azokat az embereket, akik körülöttünk vannak!
Fontos tudatában lenni ennek legalább karácsonykor, mert hajlamosak vagyunk úgy gondolni Jézus születésére – és jelenlétére –, mint egy múltbeli eseményre, és a karácsony is csak egy jó emlék marad… de nem vesszük észre, hogy Jézus nem egy emlék, nem egy megható sztori! Jézus itt van, és a te csúnya vagy épp szép arcoddal jelenik meg! Hogyan lehet élni a karácsonyt úgy, hogy gyűlölöm az embereket, sokszor a munkatársaimat, vagy a családom tagjait is? Nem azért kell szeretni az embereket karácsonykor, mert ez elő van írva valahol, mint egy fix szabály! Az oka annak, hogy karácsonykor jobban kell szeretnünk az embereket az, hogy Jézus beszél hozzánk, találkozik velünk más embereken keresztül. Ez az egész évre érvényes, de azért van kidomborítva karácsonykor, mert karácsony az Isten megtestesülésének az ünnepe, vagyis Jézus jelenlétének az ünnepe, tehát ez az idő alkalmasabb erre a szeretetre. Isten nem maradt az egekben nézni az embert, aki sínylődik a földön, hanem megtestesült: és az ige testté lett. Nagyon tömören, de ugyanakkor mélyen írta le Szent János a Karácsony lényegét. És a megtestesülés a fényt, a világosságot hozta ebbe a sötét világba. Nekünk is feladatunk van. Azt hallottuk: „mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek”. Ez a szöveg rólunk szól, akik befogadtuk Jézust az életünkbe! Ettől mi is, mint Isten gyermekei a fényt hozzuk ebbe a világba. Mi is jelei vagyunk annak, aki ma született, valahányszor befogadjuk Őt az életünkbe. Amikor befogadjuk őt, akkor mi is Vele együtt megszületünk, újra megszületünk, mint a világ világosságának a gyermekei, és ennek az újdonságnak a legnagyobb megnyilvánulása az, hogy új módon tudunk élni minden kapcsolatot, olyan szeretettel, ami ingyenes, ami hasonlóbb az Isten szeretetéhez.
Kérjük, hogy a mai főünnep, Jézus születése, buzdítson minket először a családunkban gyakorolni ezt a szeretetet, amit Jézustól kapunk, és aztán mindenkinek elvinni azt a fényt, amit Jézus a születetésével hozott a szívünkbe!

Részletek

Módosítás: 2013. április 15.

ADVENT 4. VASÁRNAPJA

Nagyon közel vagyunk már karácsonyhoz és az evangélium egy olyan jelenetet mutat nekünk, ami nagyon fontos ahhoz, hogy helyesen üljük meg ezt az ünnepet.
Szűz Mária, miután tudta, hogy a rokona, Erzsébet áldott állapotban volt, elindult hozzá, hogy elmondja neki azt, ami vele történt, és segítsen neki a szülés előtti időszakban.
Ezt a részt „benedictus”-nak is hívják, mert úgy kezdődik, hogy „áldott vagy te az asszonyok között”, és benedictus a latinra lefordított „áldott” szó. Ezt a szöveget, a benedictus-t, annyira fontos, hogy nekünk, papoknak, minden reggel el kell mondanunk, amikor elimádkozzuk a reggeli dicséretet. Miért annyira fontos?
Azért, mert a benedictus kulcsa Szűz Máriának az az „igenje”, amit az Isten akaratára mondott.
Ezért Erzsébet így szól: „Boldog vagy, aki hitted, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neked”. Vagyis az igen, amit Mária mondott az Úr angyalának – és így az Isten akaratára –, kifejezi az ő nagy hitét.
Az olvasmányban Jézus születésének jövendölését hallottuk. A jövendölés arról szólt, ami meg fog történni, de a pontos idő attól is függött, hogy az ember engedelmeskedik-e Istennek vagy nem, hogy hittel fogadja-e el az ő akaratát, vagy elutasítja. Mi csak azt ismerjük, ami megtörtént, nem tudjuk, hogy Szűz Mária előtt volt-e még esetleg egy másik asszony, aki nem fogadta el az Isten akaratát és ezért később jött Jézus, mint amikor kellett volna. Az a fontos, hogy mi ne akadályozzuk meg ezt az akaratot.
A mai evangélium tehát arra ösztökél minket, hogy ne legyünk olyanok, akik ellenállnak az Isten akaratának. Kövessük Szűz Máriát az ő egyszerűségében és hitében. Mert végül is az, ami kétezer évvel ezelőtt történt, most is megismétlődhet, ha mi is igent mondunk Jézusnak. Szűz Mária arra tanít minket, hogy a hit nem csak egy ajándék, amit Istentől kapunk, hanem egy eszköz is, ami a kezünkben van, tehát tőlünk is függ, amelyen keresztül Jézus most is, újra és újra megszülethet a világunkban, a szívünkben mindenhol, ahol élünk. A hit évében vagyunk, és ezért szeretném hangsúlyozni ennek a hitnek a fontosságát.
Azért minden reggel imádkozzuk el a benedictus-t (ami egyébként nekünk – papok – kötelező, de a többieknek nem tilos, sőt!), hogy Szűz Mária hitére emlékezve, a mi hitünk is megerősödjön!
Ez a dolog úgy működik, mint amikor egy kisgyerek elkezd tanulni úszni. Az elején fél és nem akar egyedül menni, aztán lassanként egyre ügyesebben úszik, de csakis a szülővel együtt, aki az elején fenntartja őt; aztán már nem tartja fenn, de mellette úszik, hogy a gyerek lássa őt és így ne féljen semmitől. Majd amikor nagyobbá válik a gyerek, akkor már egyedül is tud úszni. De mi a hitben valami módon mindig gyerekek maradunk, mindig szükségünk lesz valakire, akire nézhetünk ahhoz, hogy ne féljünk, hogy bátorságot merítsünk, hogy rá merjünk hagyatkozni az Isten akaratára.
És az a jó, hogy amikor ezzel a hittel élünk, akkor Isten rajtunk keresztül cselekszik. Ahogyan Szűz Mária igenje lehetővé tette, hogy Jézus megszülessen és megváltsa az emberiséget, úgy a mi igenünk is lehetővé teszi, hogy Jézus továbbra is folytassa a megváltás történetét velünk együtt, és rajtunk keresztül mindenkit elérjen.
A hit nem csak azért fontos, hogy mi helyesen és szentül éljünk, hanem azért is, hogy missziósként tevékenykedjünk. Szűz Mária is, amikor tudomást szerzett Erzsébet állapotáról, elindult elvinni a jó hírt mindenekelőtt a rokonához, aztán mindenkihez. Szűz Mária volt az első missziós, még mielőtt Jézus megszületett volna!
Csak így missziós az egyház! Csak ezzel a hittel, csak ezzel az igennel, amelyet mindennap el kell ismételnünk. A karácsony így nem pusztán az ajándék csere ünnepe lesz, hanem Jézus születése a mi életünkben, a mi napjainkban és ugyanakkor buzdítás is arra, hogy velünk együtt, mindenki megtapasztalhassa Jézus jelenlétét a saját életében. Ezért fontos megismételni ezt az igent ott, ahol dolgozunk, a családunkban, a buszon vagy a kocsiban, a barátaink között, vagy amikor tanulunk az osztályban, amikor pihenünk, vagy amikor sportolunk. Nincs egy pillanat sem, amikor nem tudnánk megismételni ezt az igent az Isten akaratára.
Jézus, hallottuk a szentleckében, nem kér tőlünk áldozatokat. Ezt hallottuk: „Krisztus, amikor a világra lép, így nyilatkozik: Áldozatot és ajándékot nem kívántál, hanem emberi testet alkottál nekem” és így fejeződik be: „Íme, elmegyek, hogy teljesítsem akaratodat”. Tehát a fontos nem az, hogy valami nagy áldozatot hozzunk Jézusnak most az advent alatt, és ezzel talán kedvesebbé válunk Isten előtt karácsonykor. Ez nem így van, mert ezt csak formálisan lehet megcsinálni. Jézus azt kéri tőlünk, hogy az Atya akaratát végezzük, vagyis, hogy úgy éljünk, ahogyan Szűz Mária mutatta a benedictus-ban.
Ez legyen a legnagyobb felkészülésünk a már nagyon közeli karácsonyra. Kérjük, hogy egyre nagyobb legyen a mi készségünk arra, hogy elfogadjuk Isten akaratát, így rajtunk keresztül is ő meg fog születni, nem csak a mi életünkben, hanem minden emberében is.