Hogyan imádkozzuk a rózsafüzért?
- Részletek
Október a rózsafüzér hónapja.
Hétköznap a reggeli misék után illetve az esti misék előtt fél órával imádkozzuk közösen a rózsafüzért.
Október 5-én, szombaton, 16:25-kor a teremtés hete alkalmából a teremtett világért ajánljuk fel a rózsafüzért (közben a gyerekek óriás rózsafüzért fűzhetnek gesztenyéből Hervai Anitával): "Imádkozz úgy, mintha minden Istenen múlna, és cselekedj úgy, mintha minden rajtad múlna." - ez az egyik fő motívuma a teremtésvédelemnek, ami a környezet védelmén túl az Istenbe vetett bizalomra, az imára épít, hiszen nélküle a mi igyekvésük - bár elengedhetetlenek-, nem lenne elég. Ezt a rózsafüzért azért imádkozzuk, hogy Isten megmentse a teremtett világot, amire mi emberek, nem vigyáztunk kellőképpen.
Készület a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra
- Részletek
2020. szeptember 13-20. – ez a dátuma a következő, 52. Nemzetközi Eucharisztikus Világkongresszusnak (NEK), amit Magyarországon fognak rendezni.
Kedves Testvéreim!
Mint a képviselőtestület evangelizációs csoportjának tagja, szeretnék néhány gondolatot megosztani veletek.
A Nemzetközi Eucharisztikus Világkongresszus, ahogy az elnevezésben is szerepel, egy világméretű, a római katolikus egyház által rendezett eseménysorozat, amelynek célja az Oltáriszentség megismerésének és tiszteletének elmélyítése. Négy évenként, és mindig más helyszínen rendezik, amelyre központi előadásokkal, sok közös imával és szentségimádással készülnek, illetve vesznek részt a hívők.
Épül-szépül a plébánia kertje
- Részletek
Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő „Egyházi épített örökség védelme és egyéb beruházások” keretében meghirdetett pályázaton 14.000.000 Ft támogatást kaptunk a plébánia kertjében közösségi terek kialakítására.
Ismét lesz Barossi BorZsongás
- Részletek
Október 14-én ismét lesz Barossi BorZsongás a Szent Imre Otthonban (Kistétény u. 13/b). A jegyek korlátozott ideig kaphatóak a felnőttek számára szervezett, borkóstolással egybekötött, zenés, táncos mulattságra.
Szabaduló szobával, Boros Társassal, bingóval, kenyérsütő-versennyel és tábori fényképvetítéssel várunk minden kikapcsolódni vágyó barossit, különösön az újonnan ide költöző házaspárokat.
Schola indul a templomban
- Részletek
Októbertől schola indul a templomunkban, ahová szeretettel várunk gyerekeket és felnőtteket egyaránt.
Havonta egyszer éneklünk a vasárnapi 9-es misén, próbák pedig havonta kétszer lesznek, vasránap 1/2 9-től 9 óráig a templom toronyszobájában.
Az első próba október 8-án, vasárnap 1/2 9-kor lesz, az első éneklés pedig október 22-én a 9-es misén.
Szeretettel várunk mindenkit!
Sapszon Bori
(Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)