Virágok Miklós atya sírján
- Részletek
Plébániák egyik kedves tagja, Dr. Szlatinai Mária az Úrnapi körmenet második oltárától a virágszőnyegből vitt virágot dr. Arató Miklós atya sírjára. A virágok szimbolizálják a csoportokat, közösségeket, amiket Miklós atya alapított.
Elkészült a Kórusszoba
- Részletek
Örömmel írjuk nektek, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából kiírt EGYH-KCP-16 pályázaton nyert pályázatból és Budafok-tétény Budapest XXII.kerület Önkormányzatának támogatásából elkészült a Kórusszoba felújítása. A szobát elsősorban a kisgyermekeseknek ajánljuk a szentmisék alatti gyermekfoglalkoztatás céljára.
Plébániai Tábor 2017. augusztus 16-20.
- Részletek
Elsőáldozás
- Részletek
Május 21-én tartottuk az elsőáldozást, a gyerekeket Hámori Gyuláné Erdősi Margit (Baba néni) készítette fel, hálás köszönet érte! Köszönjük továbbá az agapé előkészítését Czettele Katinak és a Salátabár-Zsírkréta lányoknak, a zenei szolgálatot Sisak András kántornak és a gitáros zenekarnak. A fényképek a Fotóalbumból, vagy az alábbi fényképre kattintva érhetőek el.
Az elsőáldozók névsora:
Ima - Munka - Tábor
- Részletek
Baross Gábor-telepen
Együtt-egymástól tanulunk imádkozni és dolgozni
Ebben a táborban imával, munkával, csenddel, beszélgetésekkel egyfajta szerzetesi életmódban tölthetsz öt napot, tanulhatsz imádkozni és dolgozni, segítséget kaphatsz a felmerülő kérdések tisztázásához – s közben értékes munkával segíthetsz másoknak.
A hét első tartóoszlopa a közös imádság. A következő a szakemberek által irányított kétkezi munka, melynek során közösségi teret építünk. Harmadik oszlopa a kiscsoportos beszélgetés, a személyes tapasztalatok megosztása. Végül lehetőség van komolyabb lelki beszélgetésre.
Az imádságban kettesben lehetsz Istennel, ráhangolódhatsz jelenlétére, az Ő közelségére. A beszélgetésekben sok megerősítést, visszajelzést kaphatsz, így jobban megismerheted magadat, tisztább képet kaphatsz a hivatásodról. A kétkezi munka segít elmélyülni, közelebb kerülni Istenhez, miközben nagy szolgálatot teszel a plébániának.
Ha tehát VALAMENNYIRE érdekel az Ima-munka-tábor ötlete, vagy ha TUDOD HOGY JÖNNI AKARSZ, de szükséged van további információra, kattints a Casamari honlapjára.
Ha elmúltál 20 éves, szeretettel hívunk és várunk:
Mazgon Gábor atya és a Baross Gábor-telepi Plébánia