Nem naplót, nem úti beszámolót, nem jelentést szeretnék írni, hanem csak egy egyszerű emlékeztetőt, egy felejthetetlen eseményről, melynek feleségemmel együtt részese lehettem 2012 június .27. 0 óra és 2012 július 3. 2 óra között.
Tárgyi időpontban került megrendezésre az a zarándoklat, amelyet Mario atya, Baross Gábor telepi plébános szervezett LOURDES-ba.
A busz pontosan 0 órakor elindult. Útközben az utazás egyhangúságának csökkentésére és ismereteink bővítésére ismertető előadásokat tartottunk az éppen látható földrajzi egységekről, tájakról, városokról. Az egyes témákból az előadók előre felkészültek, színvonalas, érdekes előadások hangzottak el.
Lourdes felé Torinoban töltöttünk egy éjszakát, a Szaléziek rendházában. Nagy élmény volt a DÓM, ahol a „Torinoi leplet” őrzik. Séta a belvárosban, sajátos hangulatú utcák, terek épületek és templomok… Lépten nyomon templomok.
Reggeli után irány LOURDES. Voltunk már több magyarországi Mária kegyhelyen, Csíksomlyón, Fatimában, Mezsdjugoreban, és most a legjobban várt LOURDES. LOURDES a jelenések jelenése, LOURDES, a „Szeplőtelen Fogantatás”. Nagy várakozással tekintettem Lourdes elé, és egy kis félelemmel is, hiszen a nagy várakozásokat sokszor csalódások követik.
Ezúttal azonban csak pozitív élmények, fantasztikus atmoszféra, szentmisék, fáklyás körmenet , keresztút, és ahogy Mario atya mondta szentbeszédében (a Bazilika kápolnájában) „ a koncentrált kegyelem” kiáradása. Egyik nagy kegyelem: sikerült magyar nyelvű szentmisét tartani a jelenések barlangjában, a kegyszobor társaságában. Köszönjük!
Fáklyás körmenet 21- 23 óráig. Ezt látni kell és átélni. Betegeket szállító kocsik sokasága vonul végtelen sorban… Kocsinként három önkéntes segítő. Pontban 21-kor indul a menet. Benne mi is, a Baross Gábor telepiek. A hangszórókban latin, olasz, spanyol, francia, német, angol, horváth, lengyel stb. nyelveken felváltva hangzik a Mi Atyánk, szól a Rózsafüzér és éneklik a Lourdes-i Ave Máriát. Az imákat és énekeket mi magyarul mondjuk és énekeljük Az eső szakad, de ez senkit sem zavar, sőt a tömeg folyamatosan nő, az ima és ének intenzitása fokozódik. S ez így tart két órán keresztül. A körmenet áldással ér véget.
Vásároltam Lourdes-i úti könyvet, sajnos csak angol és német nyelvűt találtam. Kitűnőek ezek a könyvek. Részletesen, tárgyszerűen ismertetik a jelenéseket, bemutatják Szent Bernadett családját és a szent életét. Részletesen bemutatják a szent helyeket: a barlangot, a Felső Bazilikát, a Rózsafüzér Bazilikát, a modern X. Pius bazilikát, az ultramodern Szent Bernadett templomot. Képekkel és szöveges leírással ismertetik a Kereszt Utat.( A X. állomásnál nem említik, hogy ez a magyar katolikusok ajándéka). Kitűnőek ezek a könyvek, de valamire képtelenek. Nem tudják visszaadni, nem adhatják vissza LOURDES-ot, LOURDES-ot a jelenések városát, a koncentrált kegyelem kisugárzását. Nem adhatják vissza azt az érzést, amelyet átéltünk a keresztút bejárásakor. És ami számunkra a legemlékezetesebb: merülés a barlang csodatevő, gyógyító vízében. Megérte a hosszú várakozást.
LOURDES-ban heteket tölthetnénk el és még mindig találnánk valami újat, valami addig ismeretlent, és mi csak négy napot voltunk! Csak?? Hála Istennek: Voltunk négy napot! Nemcsak ott voltunk, hanem ott is éltünk. Nem nézők voltunk, hanem résztvevők, nem kirándulók, hanem zarándokok, köszönhetjük ezt lelki vezetőnknek, Mario atyának, aki nagyon jó érzékkel állította össze a programot, ügyesen vegyítve a vallásos eseményeket (szentmise, keresztút, körmenet stb.) a kulturális eseményekkel ( városnézés, filmnézés, kirándulás San Sebastianba stb), miközben mindvégig meghagyta a választás szabadságát számunkra.
Gyorsan eltelt ez a LOURDES-i tartózkodás,de hisszük hogy még hosszú ideig meríthetünk az itt kapott kegyelmekből és képesek leszünk átadni szeretteinknek is LOURDES megtapasztalt, páratlan hangulatát.
Hazafelé Savonában töltöttünk egy éjszakát, majd másnap kora reggel indultunk Budapestre.
Útközben még egy meglepetés: Mario atya szülővárosában az atya szülei vendégül látták a zarándok csoportot. A tengerparton felállított sátorban étellel, itallal, édességgel kínáltak. És amit nem lehet anyagiakra, ételre, italra átváltani: önzetlen szeretettel fogadtak.
Köszönetnyilvánítás
Köszönjük Mario atyának az út megszervezését és a lelki vezetést.
Köszönjük a gépkocsi vezetőknek a lelkiismeretes munkát, a baleset mentes vezetést.
Köszönjük a zarándokoknak a részvételt.
Hálaadás
Hálát adunk a Jó Istennek, a Boldogságos LOURDES-i Szűz Anyának zarándok utunk sikeréért.
L. László
L.-né Sz. Katalin

