A Mindenszentek – Halottak napja ünnepkörhöz kapcsolódva hívnám fel a figyelmet arra, hogy templomunk előcsarnokában van egy persely, melynek a borító zománcképe a Santa Maria dell’Orazione e Morte templom oszlopa graffitijének másolata. A persely felirata: Hodie mihi cras tibi / Ma neked, holnap nekem.
Ennek a perselynek adományaiból mondatunk misét azokért, akikre nem gondol senki, akikért nem imádkozik senki és nem kérnek értük misét sem.
A perselydísz eredete
Róma közepén áll a Santa Maria dell’Orazione e Morte temploma (Santa Maria az ima/szónoklat/beszéd és a halál temploma) a Via Giulián, a Pápai Magyar intézet mellett. Vagyis Rómában két évig vasárnaponként ebben a templomban volt a szentmisénk a római magyarokkal együtt. A templom külső homlokzatán két graffitit tartalmazó tábla van, amelyek „a halál szándéka egy holttest megfigyelése” és „a homokóra / az idő múlása – a halál” szimbóluma van. 1573 óta, melyeket a Szentháromság és a Halál Archokfaráciája hozott létre azzal céllal, hogy méltóságteljes temetkezési lehetőséget biztosítson minden szegény ember számára, akik név és személyazonosság nélküliek, akinek testét az utcákon vagy az országban találták meg, vagy megfulladtak a Tiberisben. A holttesteket maga a templom belsejébe temették el, ahol eredetileg egy földalatti temető volt. A földalatti kripta meglátogatható, ahol minden dekorációs vagy berendezési elem emberi csontokkal és koponyákkal készült, mint a szenteltvíztartó, a nagy csillárok, kizárólag emberi koponyákból készült feszület.”
A barossi templom előterében lévő képet Verőczei Gábor atya kérésére Bányai Gábor festette.
Forrás: Csombó Tamás,
és
http://www.aletes.it/chiesa-di-santa-maria-dellorazione-e-morte/
https://www.viaggiverdeacido.com/2016/03/santa-maria-dell-orazione-e-morte-roma.html


