hirek

Category

Örömmel írjuk nektek, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából kiírt EGYH-KCP-16 pályázaton nyert pályázatból és Budafok-tétény Budapest XXII.kerület Önkormányzatának támogatásából elkészült a Kórusszoba felújítása. A szobát elsősorban a kisgyermekeseknek ajánljuk a szentmisék alatti gyermekfoglalkoztatás céljára.
Read More
Plébániák egyik kedves tagja, Dr. Szlatinai Mária az Úrnapi körmenet második oltárától a virágszőnyegből vitt virágot dr. Arató Miklós atya sírjára.
Read More
Május 21-én tartottuk az elsőáldozást, a gyerekeket Hámori Gyuláné Erdősi Margit (Baba néni) készítette fel, hálás köszönet érte! Köszönjük továbbá az agapé előkészítését Czettele Katinak és a Salátabár-Zsírkréta lányoknak, a zenei szolgálatot Sisak András kántornak és a gitáros zenekarnak.
Read More
Kerámiaműhelyünket, szülői kezdeményezésre, 1989-ben Hagyó József atya indította el, munkahelyet teremtve az iskolarendszerből kikerülő, értelmileg akadályozott fiatalok számára. A munkát kezdetben a Kemence Alapítvány segítette, majd 2010-től a Kemence Varázsa Közhasznú Alapítvány létrejöttével kibővült a támogatók köre.
Read More
Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye védőszentjéről, Szent Adalbert püspök és vértanúról emlékeztek meg Erdő Péter bíboros, prímás vezetésével április 22-én az esztergomi bazilikában. Az ünnephez kapcsolódóan rendezték meg a főegyházmegyei ministránstalálkozót, és átadták a Szent Adalbert-díjakat.
Read More
A böjt, még ha lemondást jelent is, nem tesz gyengébbé – ellenkezőleg: a kegyelmi erő forrásává válik számunkra a bűneink elleni harcban. Ne a hagyományok kedvéért vagy az emberek elismeréséért böjtöljünk tehát, hanem lelkünk belső megújulásáért!
Read More
Ferenc pápa Laudato si'kezdetű enciklikájának szellemében, Székely János püspök atya, a MKPK Caritas in veritatebizottsága vezetőjének egyetértésével, a teremtett világ iránti keresztény felelősség és a hívő katolikus, evangéliumi lelkület egységének elmélyítése érdekében tisztelettel javasoljuk az alábbi felhívásokat a megjelölt időben közzétenni a plébániai hirdetésekben:
Read More
Erdő Péter bíboros, esztergomi érsek 2016. augusztus 1-jei hatállyal Mazgon Gábor spirituális urat, felmentve az Érseki Papnevelő Intézetben betöltött spirituálisi, valamint az Esztergomi Hittudományi Főiskolán betöltött tanári státuszából, és a Főegyházmegyei Hivatal esztergomi részlegében betöltött jegyzői feladatából, kinevezte a Budapest Baross Gábor-telepi Jézus Szíve Plébánia kormányzójává
Read More
„Fogjátok újra kézbe a rózsafüzért, - mondta Szent II. János Pál pápa - fedezzétek fel az ima erejét a Szentírás fényében, a mindennapi élet körülményei között …. Van-e jobb eszköz a rózsafüzérnél, hogy egyszerű, mégis igényes és rendkívül mély hittel, Máriával együtt szemléljük Jézus arcát? Fel kell fedeznünk azt a titokzatos mélységet, amely - ennek...
Read More
Ha van valamid, ami jó, Ami barátaiddal megosztható, Legyen bár csak egy apróság: hozhatja Isten áldását. Add tovább!
Read More
1 22 23 24 25

Legutóbbi hozzászólások

    Kategóriák