Templomunkban sok éves hagyománya van a közös rózsafüzér-imádságnak, 2015-ben „hagyományos” rózsafüzér közösségünket Molnár Alajos atya egy újabb szintre emelve „élő” rózsafüzér-közösséggé szervezte Szent II. János Pál pápáról elnevezve.
Rózsafüzér-közösségünk célja, hogy egyéni életünkben és családjainkban is erősödjön az imádságos, engesztelő lelkület, plébániai közösségünkben pedig biztos imahátteret nyújtsunk mindenki számára.
Minden szombaton a szentmise előtt általános szándékaink mellett, kifejezetten a barossi egyházközségért és családjaiért imádkozunk.
A közösség tagjai 2015. okt.30-án az alábbi, ünnepélyes fogadalmat tették:
1. Ígérem, hogy a vállalt egytized rózsafüzért, minden nap elimádkozom.
2. Ígérem, hogy imádságomban az egyházközség szükségleteit szem előtt tartom.
3. Ígérem, hogy az imacsoporton belül, a Jézus akarata szerinti egységet megvalósítom, ami az egymás iránti szeretetből fakad.
4. Ígérem, hogy Mária életét próbálom élni, aki alázatos, Istenre figyelő, Isten akaratát megtevő.
Rózsafüzér-közösségünkhöz bárki csatlakozhat, aki vállalja, hogy a rábízott titokkal, az egy tized rózsafüzért egyénileg minden nap elimádkozza, és lehetőség szerint a szombati mise előtti közös rózsafüzér imába minél többször bekapcsolódik, különösen első szombaton a Rózsafüzér Titkok cseréjének alkalmával.
2015-ben az újjá szerveződésnél 20-an voltunk, jelenleg 34-en idősebbek, fiatalabbak, akik naponta imádkozzák tizedeiket, és az imádságban lelki csokorként eggyé válva osztoznak az egész 20 tized elimádkozásának kegyelmeiben. Szeretettel fogadunk bárkit, aki csatlakozni szeretne Édesanyánk „imahadseregébe”.
Számunkra jel és közösségünk számára megerősítő tény, hogy szombatonként az esti szentmise előtt egyre többen kapcsolódnak be rózsafüzér imádságunkba.
Szent II. János Pál pápa mellett, példaként kell, hogy előttünk álljon őseink és nemzeti hőseink Szűzanya- tisztelete: Szent Istvánné – akinek révén országunk Mária országa – és a többi magyar szentté, Hunyadi János törökverő hadvezérünkké – aki kardjára csavarva hordta és imádkozta a szentolvasót -, vagy II. Rákóczi Ferenc fejedelmünkké, akinek kezében szintén naponta ott volt a rózsafüzér.
Legfőbb példaként és közbenjáróként pedig Édesanyánk az, akire életünket bízhatjuk. Kezünkbe adta a mennyország kulcsát a rózsafüzérrel, mert amit Ő kér, annak az Úrnál nagy ereje van.
Fogadalmunkhoz híven az Ő életét próbáljuk mi is élni, hozzá hasonlóan alázatosan szolgálva, Istenre figyelve és az Ő akaratát cselekedve („Legyen nekem a Te igéd szerint”).
2018-tól levélben is lelkesítünk mindenkit a rózsafüzér imádkozására. Minden héten az általános szándék megírásával kérjük testvéreinket, hogy csatlakozzanak a szombati rózsafüzér imádkozásához személyesen vagy lélekben, hiszen Édesanyánk, a mi „édes reménységünk”, aki „örömben és bánatban mindig, mindig velünk van”.
„A rózsafüzér az ima hatalmát adja a kezünkbe: bármikor, bármilyen körülmények közt imádkozhatjuk, összeköti az eget a földdel, kitágítja szívünket, együttérzővé tesz, és ha már semmit nem tehetünk a másik emberért, imádkozhatjuk (mert „hol már ember nem segíthet…”) csak legyen a kezünkben ez a világot formáló erő!”
Imacsoportunk védőszentje, Szent II. János Pál pápa így vall erről:
„A rózsafüzér nagyon kedves imádságom. Csodálatos imádság! Csodálatos az egyszerűsége és a mélysége. Eleven közösségbe kapcsolnak Jézussal, az Ő Anyjának szívén keresztül. Ugyanakkor szívünk belefoglalhatja a rózsafüzér e tizedeibe mindazt, ami egy személy, a család, a nemzet, az Egyház és az emberiség életét alkotja. Az egyéni gondokat, a felebarát, s különösen a hozzánk, a szívünkhöz közelebb állók gondjait.”
Érdeklődni, illetve csatlakozni közösségünkhöz szombatonként az 17:20-kor kezdődő rózsafüzér előtt nálam, vagy e-mailben a kriszti.godanyi@gmail.com címen lehet.
Mindenkit örömmel és szeretettel hívok, imádkozzuk együtt a rózsafüzért:
Godányi Kriszti
Nyári rend: