Rorate verseny
- Részletek
Kedves Barossiak!
Rorate versenyt hirdetünk gyerekeknek és felnőtteknek az idei adventben! Vegyetek részt hétköznap 6 órakor roráte misén, és a sekrestyében apró ajándékokat kaphattok (szentkép, idézetek). Íratkozzatok fel roráte után a ministránsoknál, és reszt vehettek a heti, illetve a karácsonyi sorsoláson, ahol már nagyobb nyereményekre is számíthattok (pl. könyvjutalom).
Gyertek, találkozzunk a hajnali misén együtt Jézussal!
a szervezők
Élő adventi kalendárium
- Részletek
Kedves Barossi közösség!
Karácsonyi kórus
- Részletek
Ezennel meghirdetjük a karácsonyi kórust, amibe mindenkit szeretettel várunk!
A kórussal december 25-én, a délelőtt 9 órai ünnepi pszentmisén éneklünk majd, és már jövő vasárnap elkezdjük rá a próbákat.
A karácsonyig hátralevő vasárnapokon a 9-es mise után próbálunk majd kb. félórát. Sokak által ismert kórusműveket éneklünk majd, természetesen maszkban és megfelelő távolságtartással!
Régi és új kórustagokat is szeretettel várunk!
Gyertek minél többen!!
Bori, Dani
Játék csere-bere a plébánián
- Részletek
Most vasárnap a mise után játék csere-berét tartunk a plébánián!
A korábbi jelmez csere-bere mintájára most is csak helyben lesz a csere, nem gyűjtést tartunk.
Gyertek, mise után tegyük ki a jó állapotú játékokat, mesekönyveket a plébánián, nézzetek szét, ki, mit hozott, akár karácsonyi, vagy mikulás ajándékokat is válogathattok!
Vasárnap találkozunk!
Müller Eszter
Teremtésvédelmi Kör
Szálláskeresés
- Részletek
FRISS!
Kedves Mindenki!
Mivel a jelenlegi állás szerin még nincs elég jelenkező egy folyamaos sorrend összeállíásához, a Szálláskeresésre a jelentkezést meghosszabbítom, így talán többen tudnak majd részt venni benne.
Az új határidő: december 8. szerda éjfél.
(ez viszont azt is jelenti, hogy leghamarabb dec. 10-én fog indulni.)
Adrienne
Kedves Mindenki!
Ahogy korábban már jeleztem, hagyományainkhoz híven idén is lesz Szálláskeresés. Remélem már nézegettétek a naptárt a lehetséges időpontokhoz.
A találkozás lehet online vagy élőben is, a szabadban, vagy egymásnál, majd ezt nektek kell eldönteni, megbeszélni, ha már meglesz a sorrend.
Az alábbi linken tudtok jelentkezni, december 8, szerda éjfélig.
Minél több napot jelöltök meg, annál könnyebb lesz a sorrendet összeállítani, de nagyon fontos,hogy minimum 2 egymás melletti napot kell megjelölni minden családnak.
Plébániai tábor 2023
- Részletek
BAROSSI PLÉBÁNIAI TÁBOR
2023. augusztus 16-20.
Szigetszentmárton
Pontos kezdés, illetve zárás:
első közös étkezés augusztu 16. (szerda) vacsora, utolsó étkezés 20. (vasárnap) ebéd.
családonként, kő- és faházakban,
9.600,-Ft / fő / nap, azaz 38.400,-/ felnőtt / teljes tábor
- 5-8 éves gyermekek esetén 7.200/nap (teljes tábor: 28.800,-)
- 3-5 évesek: 5.900/nap (teljes tábor: 23.600,-)
- 3 év alatt a részvétel ingyenes (jelképes étkezés, szállás és létesítményhasználat nekik is jár!
Igény esetén a plébánia anyagi támogatást biztosít!!!
teljes ellátás, ételallergiát jelezni kell!
Jelentkezés:
https://tinyurl.com/barosstaborjelentkezes
Jelentkezési határidő:
2023. május. 31.
A jelentkezés csak az előleg befizetésével válik érvényessé!
A korábbi igényfelmérő „előjelentkezés” nem helyettesíti a mostani jelentkezést!
Fizetés:
Előleg (családonként) egységesen: 20.000 Ft,-
Fizetés kizárólag utalással (SZÉP kártya, stb. nem elfogadható)
(innen a Plébánia számlájára egyben utaljuk tovább a befizetéseiteket)
Bármilyen kérdés esetén hívjátok bizalommal a tábor arcait:
- befizetéssel kapcsolatban Kohut Csenge: 20/ 770-05-63
- Mátyássy Tünde: 20 / 358-0650
- Pácz Orsi: 30 / 254-5681