A barossi kórus évek óta nagyobb ünnepekkor volt hallható a templomban. 2021 karácsonyán azonban megfogalmazódott bennünk az igény, hogy idei évtől gyakrabban énekeljünk szentmisén, így most már a barossi levelezőlistán előre meghirdetett időpontban, a 9 órás szentmisén hallható a kórus. A kórus célja kettős, mint ahogy a templomi éneklés célja is kétféle: öröm és szolgálat. Olyan műveket éneklünk, ami örömet ad énekesnek és hallgatónak egyaránt, illetve ezekkel mindig a liturgián való elmélyülést, teljesebb részvételt igyekszünk szolgálni.

A próbákon meghatározó a jókedvű együttlét és az elmélyült munka, fontos megtapasztalnunk a közös zenélés örömét.
Nyáron, a családos táborban könnyedebb művekkel is megismerkedünk, hiszen a kórusirodalom rendkívül színes, és  változatos. Kórusunk mindig nyitott új, énekelni szerető tagok befogadására. A próbákat általában a 9 órás szentmisék után tartjuk a plébánián, de erről is a templom levelezőlistáján lehet pontosan tájékozódni.

Nagy szeretettel várjuk olyan általános iskolások jelentkezését is, akik szivesen kipróbálnák a kórusban való éneklést. A nagykórus mellett a gyerekek előénekesként vannak jelen a szentmisén, velük csak röviden próbálunk a meghirdetett időpontokban.

Vezeti: Sapszon Bori (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.) és Mátyássy Dani (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)