HÚSVÉT 4. VASÁRNAPJA

Ma a papi és szerzetesi hívatások vasárnapja van. Az olvasmányok erre vonatkoznak, bár nem csak a papi vagy szerzetesi, hanem mindenkinek a hívatására! Mert mi az ember hívatása? Az olvasmányban ezt hallottuk: „az Úr mondja: a pogányok világosságává tettelek, hogy üdvösségük légy egészen a föld végső határáig”, a szentleckében ezt hallottuk: „minden nemzetből és törzsből, népből és nyelvből álltak ott a trón és a Bárány előtt”; és végül az evangéliumban ez van írva: „Juhaim hallgatnak szavamra… örök életet adok nekik”. Szóval a hívatás, ami mindenkit érint az, hogy a Mennybe jussunk, hogy örökké életet éljünk, hogy részünk legyen az üdvösségen.
Több út is létezik, ami odavezet, de két fő útban lehet ezeket összefoglalni: az egyik a felszentelt élet útja, a másik a házas élet útja. Mind a kettőben a lényeg az, hogy Jézust követjük, az ő szavaira hallgassunk, ahogyan szintén az evangéliumban hallottuk.
De fontos, hogy ne tartsuk magától értetődőnek, hogy engem Isten csak a házasság útjára hívhat. Ma éppen a papi és szerzetesi hívatásról van szó, mert ezt az utat, mondjuk ezt a formáját a hívatásnak, nem csak szerencsétlennek vagy olyan fiúknak szánja Isten, akik nem találnak maguknak barátnőt és így nem tudnak családot alapítani! A papi hívatás egy autópálya, ami a paradicsomba vezet, de ahogyan az autópályán is történik, nem szabad nagyot hibázni, mert a gyorsaság miatt életveszélyes. Tehát nem a szerencsétlen embereknek való, hanem ellenkezőleg: csak azok mehetnek oda, akik bátrak!
Tavaly is elmondtam ezt, de idén ismétlem: nem úgy kell imádkozni a hívatásokért, hogy Isten küldj el papokat, hanem úgy, hogy Isten segíts a fiataloknak, hogy nyitottak maradjanak elfogadni a te hívásodat. Mert nem pottyannak az égből a papok, hanem olyan emberekből származnak, akik a papság mellett döntöttek bizonyos jelek alapján!
Tehát az a fontos, hogy az ember figyeljen a valóságra, a saját életére és elfogadja azokat a jeleket és intéseket, amelyekkel Jézus beszél hozzá, meghívja őt egy bizonyos útra.
Nem régen vitatkoztam a felnőttek hittanóráján, mert többek szerint a hívatás szó alatt sokszor a munkát is lehet értelmezni. Én azt mondom: nem! A munka egy nagyon fontos hely, ahol kibontakozol, ahol kifejezed magadat, ahol megmutatod a világnak, hogy ki vagy, de a hívatás más! A hívatás, szó szerint azt jelenti, hogy valaki hív téged valahova, nem te döntesz, hanem elfogadsz egy hívást.

Persze valaki azt mondhatná, hogy a munkát sem feltétlenül én választom, vagy a képességeimet sem én adtam magamnak, hanem Istentől kaptam. Ez igaz, de mindezt azért kaptam meg, hogy egy bizonyos formában éljek. Különben ez alapján a világi logika alapján (vagyis, hogy a saját képességeink alapján kell döntenünk) nekem nem szabadna papnak lennem, mert én nem annyira „beszédes” ember vagyok, hanem inkább gyakorlatias. Akkor rossz pályát választottam? Vagy Isten hibázott, amikor bizonyos praktikus képességeket adott nekem, vagy amikor meghívott engem papnak?
Emberi módon kell számolnunk, de a hitet is kell gyakorolnunk! Vagyis az ember jogosan azzal számol, amire képes, amit meg tud csinálni és ez alapján előbb egy bizonyos iskolát, azután egy bizonyos  munkát választ. De Jézus, aki neked adta ezeket e képességeket fütyülhet rájuk és olyan pályára is hívhat téged, amit a képességeid alapján sose választanál, mert így nyilvánvalóvá válik, hogy Jézus vezet téged, hogy ő áll mögötted.
Az evangéliumban hallottuk, mi a helyes magatartás: „Juhaim hallgatnak szavamra. Ismerem őket [tehát Jézus ismer minket, ezért nem hibázik], és ők követnek engem”. Vagyis Jézus beszél hozzánk, és nekünk csak annyit kell tennünk, hogy meghallgassuk és kövessük őt. De sajnos sokszor a mai fiatalok nem ismerik Jézus hangját! Olyan világban élünk, ami szórakozottá teszi az embert, és így lehetetlenné válik, hogy észrevegye Jézus hangját és így saját hívatását is.
Ennek kapcsán, rendkívül fontos az ima. Mindennap kérnünk kell, hogy készek legyünk követni Jézust, elfogadni a ránk vonatkozó akaratát. Olykor mi magunk akarjuk tervezni az életünket, mert azt hisszük, hogy okosak vagyunk, hogy jobban tudjuk megtalálni a helyes utat, a mi utunkat. De nem vesszük észre, hogy Jézus útja a mi utunk! Az az út, amire Jézus szánt minket, az egy olyan út, amin végig járva boldoggá – valóban boldoggá – tesz minket!
Kérjük ezen a vasárnapon, hogy a szívünk és a fülünk is nyitott maradjon elfogadni azt, amit Jézus gondolt a számunkra. Így semmitől nem kell félnünk, mert Jézus azt mondta: senki nem ragadja ki őket kezemből”, vagyis a Jézus akaratát követjük, jó kézbe rakjuk az egész életünket!