NAGYCSÜTÖRTÖK

A mai nappal kezdődik a legfontosabb három nap az egyházi évben: az úgynevezett húsvéti szent háromnap. Azért fontos, mert ez alatt a 3 nap alatt Jézus életének legfontosabb eseményeire emlékezünk. Az első ilyen esemény, amit azóta folyamatosan megismétlünk, az utolsó vacsora, amelynek keretében Jézus az Eucharisztiát, az Oltáriszentséget alapította meg. Nem sokára úgy ismételjük ezt az eseményt, hogy én is azt teszem, amit Jézus tett egykor az utolsó vacsorán, vagyis meg fogom mosni 12 embernek a lábát, akik az apostolokat jelképezik. Miért tesszük ezt? Az egyház vajon egy színház, ahol eljátsszuk a megtörtént dolgokat? A színház igazából azért született meg, hogy az emberek ne csak könyvekből olvasva ismerjenek meg bizonyos történeteket, hanem úgy is, hogy megnéznek jeleneteket, mintha újra ismétlődne az a bizonyos esemény. Azért volt ez jó, mert egyrészt nem mindenki tudott olvasni, viszont mindenki megértette az eljátszott eseményeket, így a kultúra nem csak egy szűk, intellektuális körben maradt; másrészt pedig a könyvből nem lehet átérezni a hangulatot, vagy nem úgy, mint amikor egy színész játssza el ugyanazt (aki kiabál, vagy suttog, vagy az arcával és a mozdulataival a lélek állapotát is kifejezi). E miatt sokkal könnyebb megtartani az emlékezetünkben egy színházi jelenetet, mint egy elolvasott szöveget. A lényeg nem változik, de teljesen más módon fogja fel, aki nézi, mint aki olvassa. Olyan ez mintha egy fiú egy sms-ben írná meg egy lánynak azt, hogy szereti; más, ha ugyanaz a fiú felhívja a lányt és megmondja neki: szeretlek. Még inkább más, ha a fiú találkozik a lánnyal és úgy mondja el neki, a szemébe nézve, hogy szereti. A lényeg ugyanaz, de mennyire más hatást gyakorol az utóbbi mód az előzőekhez képest, és bizony a lány csak a személyes találkozóra fog emlékezni, nem az sms-re!
Így, visszatérve a mai estére, azért ismételjük ezt a jelenetet, amit Jézus először átélt, hogy ne menjen annyira gyorsan feledésbe, hanem minél jobban belevésődjön az emlékezetünkbe. Mert nagyon könnyű elfelejteni a fontos dolgokat és ezért sajnos azt is elfelejtjük, hogy mennyi jót tett Jézus, mennyire szenvedett értünk vagyis mennyire szeret minket!
Ezen kívül Jézus a lábmosás végén ezt mondja: „Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg”. Ezért végzem el én is ezt a lábmosást! Ez a cselekedet az emberek előtt megalázó, de Jézus előtt felemelő. Erre szeretne tanítani minket Jézus. Nem elég beszélni az alázatosságról, hanem cselekedni is kell alázatosan. És noha itt csak egy kicsit eljátsszuk ezt a szerepet, az életünkben valóban alázatosnak kell lennünk.

Ezért pl. azon kívül, amit Jézus tett – a lábmosáson kívül – én meg is csókolom mindenkinek a lábát: ez nem játék, valóban megteszem, mint az alázatot kifejező cselekedetet (mert ez nincs előírva sehol)!
Ennek kapcsán szeretnék hangsúlyozni egy fontos dolgot: az alázatos ember, nem azonos a link emberrel! Az alázatos ember nem azonos a szerencsétlen, a vérmérséklet nélküli, nyúl természetű emberrel! Az az alázatos ember, aki felismeri a saját eredetét! Felismeri, hogy mennyire szereti őt Jézus, mindennap, minden pillanatban! Az alázatos ember tehát egy hálát adó ember! Azért nem büszkélkedik, mert felismeri, hogy minden, ami fontos az életében, maga az élet is, nem az ő szerzeménye, hanem ajándék. A keresztény ember – az elhangzott értelemben – mindig alázatos ember, de büszke is: arra büszke, hogy keresztény, hogy őt is kiválasztotta Jézus, mintha egy lenne a tizenkét apostol vagy a 70 tanítvány közül. E miatt feladata is van. Jézus azt mondta végül: „amit én tettem, ti is tegyétek”. A feladatunk az, hogy azzal az alázatossággal éljünk, amellyel Jézus az emberekhez fordult. Hogy mi is, ahogyan ő, inkább szeressük, semmint megítéljük az embereket, akár jók akár rosszak. Mert például az utolsó vacsorán is, Jézus mindenkinek megmosta a lábát, Iskarióti Júdásét is, pedig tudta, hogy nem sokára elfogja árulni őt.
Hadd mondjak még egy dolgot: Jézus alázatossága abban tűnt ki a legjobban, hogy a testét és a vérét adta nekünk eledelül, amely az örök életet szerez nekünk. Ma reggel a Krizmaszentelési misét mutatták be a Budapesti papok a bazilikában a Bíboros Úrral, Erdő Péterrel együtt, mert a mai nap a papi rend szentségének alapítására is emlékezünk. Ez is egy olyan nagy kegyelem, ami létezik, de nem tőlünk függ: tiszta kegyelem, hogy még vannak emberek, akik akarják szolgálni Jézust az egész életükkel, ahogyan nekem is óriási kegyelem a papságom!
Ezért ma este azért imádkozzunk, hogy sose felejtsük el, mennyire szeret minket Jézus, mennyire elhalmozza mindennel az életünket, és következésképpen töltsük napjainkat alázatosan, szelíden, de élő módon, mert keresztények vagyunk, vagyis Jézus kiválasztottjai! Továbbá imádkozzunk, hogy a mai fiatalok megérezzék, hogy a papság is egy olyan út, amelyen az ember boldog lehet, sőt boldogabb, mint másképpen, mert a pap Jézust közvetíti, aki a boldogság forrása!